Boda Balázs - képzőművész

1954-ben született, Devecserben.
Budapesten nevelkedik, diákéveit Győrben és a fővárosban tölti, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizik, 1974-ben.
Ezt követően a Filmgyárban helyezkedik el, ahol szakirányú képzésben elvégzi a berendező szakot, de útkeresésének állomásaiként kipróbálja magát az Operaházban, mint színpadi díszítő, és a Magyar Televíziónál díszletfestőként is. Később aranyművességet tanul, majd a 80’as évektől végképp a képzőművészet mellett állapodik meg.
1986-ban elhagyja Budapestet, és a Balaton-felvidékre költözik. Előbb Paloznakon, majd a Nivegy-völgy aprócska falujában, Óbudaváron talál otthonra, ahol feleségével, Oláh Katival létrehozzák a Képíró Műhelyt. 2007-től ismét Paloznakon lakik.
Alkotómunkájában egyre nagyobb ambícióval lép ki a két dimenzióból, szobrai üzenetek a múltból a mának. Előszeretettel használ régi ipari vasöntvényeket, követ, melyek a csipke légiességével kombinálva erőteljes hatásúak. Kompozícióit egyszerre motiválja az a vágy, hogy az összeállított alkotás térbelisége, anyagainak kontrasztja izgalmas legyen, illetve az, hogy az anyagok a saját történetük mellett a művész történeteit is elmeséljék.
1984-től szellemi szabadfoglalkozású képzőművész
2000 óta tagja a Veszprémi Művész Céhnek
2014-ben csatlakozik a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéhez

Boda Balázs: Kötődésem a Balatonhoz

Családunknak az 1860-as évektől van birtoka Paloznakon. Szüleim is itt ismerték meg egymást kisgyermekként a 30-as évek elején, és bár Budapesten laktunk, a vakációkat minden nyáron a nagyszüleimnél töltöttem a Balatonnál. Felnőttként elhagytam a fővárost, és 1986 óta a Balaton-felvidéken élek. Először Paloznakra költöztünk a feleségemmel, majd 17 évig Óbudaváron éltünk. 2007-ben visszaköltöztünk az ősi földre, Paloznakra. Itt vannak a gyökereim, itt vagyok otthon a világban.
Számomra az élhető környezetet a természet közelsége jelenti, a Balaton látványa mindig elbűvöl, megihlet.

Jelentősebb kiállításaim

1991.  Münster, Artl-art Galerie
1993.  Keszthely, Balaton Múzeum
1994.  Budapest, Operaház
1996.  Balatonfüred, Art-East galéria
1999.  Gödöllő,Királyi kastély
           Lavin (Svájc)
2002.  Budapest, Stefánia Palota
2003.  Willanzheim (Németország)
           Budapest, FMH
2004.  Tihany, Rege
2005.  Budapest, Novotel Palace
2006.  Budaörs, Jókai Galéria
2007.  Budapest, Környzetvédelmi Minisztérium, Zöld Galéria
2008.  Budapest, Legfelsőbb Bíróság
2009.  Csopak, Galéria
2010.  Budapest, Corvinus Egyetem
           Budapest, Színhely Galéria
2011.  Pilisvörösvár, Műhely Galéria
           Balatonalmádi, Pannónia Kulturális Központ
           Budapest, Andrássy út 100
2012.  Veszprém, Óváros Art Galéria
           Budapest, Stefánia Galéria
2013.  Budapest, Stefánia Galéria
2014.  Paloznak, Galéria
2015.  Budapest, R3 Galéria
2016.  Alsóörs, Török-ház

DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd