Hírek

Hírlevél

A Balatoni Szövetség 2013. március 1-én Örvényesen tartott elnökségi ülést, ezt követően pedig közgyűlést, ahol az alábbi határozatokat hozta:

A Közgyűlés elfogadta a Beszámolót a 2012. évben végzett munkáról, a Felügyelő Bizottság beszámolóját, és a pénzügyi elszámolást.

Megválasztotta a kis településekkel foglalkozó elnökségi tagot Huszár Zoltán, Örvényes település polgármestere személyében. Az Ö feladata a kis települések problémáinak felmérése, erről tájékoztatni az elnökséget, s lehetőség szerint intézkedni a felmerült problémák megoldásában.

Az adóssággal rendelkező önkormányzatok pénzügyi konszolidációja után felvetődött a kérdés, hogy az adóssággal nem rendelkező önkormányzatok, akik hitel felvétel nélkül gazdálkodtak a településükön, milyen segítséget kapnak az államtól? Ebben az ügyben levelet irtunk a Belügyminisztérium illetékes államtitkárságának.

 

A Közgyűlés elfogadta a 2013. évi költségvetést és munkatervet. Felhívták a vezetés figyelmét a szigorú és takarékos költséggazdálkodásra. Elhangzott, hogy fel kell hívni minden önkormányzat figyelmét arra, hogy vegyen részt a Szövetség munkájában. A kiküldött kérésekre, kérdésekre válaszolni szíveskedjenek.

A vízi közlekedési jogszabályok változása problémákat vetett fel a kishajók partok előtti kikötésével kapcsolatosan. Ez a kérdés magával hozta a csónak és horgászkikötők létesítésével kapcsolatos problémákat is. Ebben a kérdésben szintén az illetékes államtitkársághoz fordultunk, kérve a gyors és ésszerű megoldást.

Dr. Lázár János titkár úr beszámolt arról, hogy ebben az évben is az előző évek gyakorlatának megfelelően a Balatoni Szövetség megszervezi a szúnyogirtást a térségben, a Kék Hullám Zászló strand- és kikötő minősítést, illetve folytatni szeretnék a Balatoni Borok Versenyét is, amelyet lehetőség szerint pályázati pénzből valósítana meg a Szövetség. A tárgyalások, az előkészítése a munkának folyamatban van.

A Szövetség kiemelkedő vezetője volt Dr. Óvári Ferenc. 2013. május 3-án Veszprémben emlékünnepség lesz, sírjának koszorúzásával, amelyen a Szövetség is részt vesz. Balatonalmádiban 2013. június 15-én tartják a megemlékezést, ahol a Balatoni Szövetség szintén képviselteti magát.

Balatonfüred, 2013. április 15.

DMC Firewall is a Joomla Security extension!