AZ ÉV BALATONI HÁZA építészeti díjpályázat

Az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázat ötletgazdája Fabacsovics Zoltán Veszprém vármegye főépítésze volt 2018-ban, ebben az évben került első alkalommal kiírásra a pályázat. A pályázatot a Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetsége közösen hirdeti meg.

A BKÜ területén épült jó példákat bemutatni hivatott építészeti díjpályázatot a kormányzat a kezdetek óta támogatja, biztosítva a lebonyolításhoz szükséges pénzügyi keretet. A térségben működő civilszervezetek és a kormány közti példaértékű együttműködés eredménye, hogy az elmúlt években egy sikeres, országos hírű építészeti pályázat bontotta szárnyait és erősödött meg az elmúlt évek alatt.

Az elmúlt évek során a díjazott épületekről készült roll-upok több kiállításon is megtekinthetőek voltak a Balaton körül, többek között a 2022-ben ősszel, Veszprémben megrendezett Országos Főépítészi Konferencián is. A VEB2023 program keretében 2022-ben a díjazott épületekben szakmai előadásokat tartottak és lehetőség volt az érdeklődők számára az épületek megtekintésére is.

Az új pályázatra a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet területén épült, a pályázat kiírásától számított 10 éven belül használatba vett épületek építész tervezői jelentkezhetnek az általuk tervezett épületekkel. A pályázat célja a minőségi építészet népszerűsítése jó példák bemutatásán keresztül. A részvétel ingyenes, nincsen nevezési díj.

A Bírálóbizottság által kiválasztott épületek tervezői pénzdíjazásban részesülnek, de a bírálatban résztvevő szervezetek ezen kívül minden évben különdíjakat is felajánlanak az arra érdemesnek tartott épületek tervezőinek. Az eredményhirdetés ünnepélyes, sajtónyilvános eseményen történik valamelyik díjazott épületben.

A pályázatot széles szakmai és társadalmi elismertség övezi. A Bírálóbizottságba a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Somogyi Építészek Kamarája, a Zala Vármegyei Építész Kamara, a Magyar Építészek Veszprém Vármegyei Kamarája, a Nők a Balatonért Egyesület, illetve a Balatoni Szövetség delegál tagokat. Az előző évek alapján példás együttműködés alakult ki az érintett szervezetek között. A Bírálóbizottság elnöki posztját az Építési és közlekedési miniszter delegáltja tölti be.

A pályázati honlapot a Lechner Nonprofit Kft. üzemelteti, ezen szerepel az aktuális pályázati felhívás, erre lehet feltölteni a pályázatokat, illetve itt lehet megtekinteni az elmúlt évek díjazott épületeit.

Hivatalos honlap: www.azevbalatonihaza.hu