Kék Hullám Zászló Strandminősítés 2024.

Lezajlott a 21. Kék Hullám Zászló Strandminősítés.

A legjobb balatoni strandok védjegye

2024-ben a Balatoni Szövetség 21. alkalommal hirdette meg a Kék Hullám Zászló strandminősítést. Az idei évben rekord számmal jelentkeztek a minősítésre balatoni strandok, 46 strand vállalta, hogy a bejárás során szigorú szempontrendszer alapján vizsgálja meg őket a bizottság. Mint minden évben, most is voltak új jelentkezők, visszatérő pályázók és -immár
hagyományosan- három balatoni camping strandja is megmérettette magát.
A helyszíni bejárások – az iskolaszünet kezdete utáni héten- 2024. június 24.-től zajlottak hat napon keresztül az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével.
A Balatoni Szövetség partnereként a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai helyszíneltek a strandokon.
Idén is egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezett strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát, illetve választékát.
A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét (parkoló, járdák, vizesblokkok, vízbejutás lehetősége), a környezet állapotát (virágosítás, gyep állapota, meder állapota), a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyeltek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát, fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét és az újragondolt, vagy megújított étel-ital választékot.

A megmérettetésen részt vevő 46 strand közül a legtöbb pontot és ezzel a Balaton Legjobb Strandja 2024. címet a Diási Játék strand kapta Gyenesdiáson.

Idén egy új különdíjjal kívánták felhívni a figyelmet a strandok digitális megközelíthetőségére, melyet új szempontként jövőre már beépítenek a pontozásba is. A digitális megközelíthetőség ma már elengedhetetlen a strandok esetében is, ezért a Smart Destination különdíjat ajánlott fel a Kék Hullám Zászló minősítés keretében a legjobb online megoldásért. Kiemelt szempont volt egy Google cégprofilból is elérhető, modern megjelenésű reszponzív és felhasználóbarát strandi weboldal, vagy aloldal megléte, amely naprakész látogatói információkat tartalmaz és a magyar mellett legalább angolul – vagy egy további, a látogatói statisztika alapján releváns nyelvi mutációban – elérhető. A weboldalak mellett vizsgálták még a digitális alapú strandi szolgáltatásokat, a további elérhető online felületeket, a social media aktivitást és a marketingkampányokat is, de ezeken a területeken még jelentős fejlődési potenciál mutatkozik a strandok esetében.

Összességében három strand emelkedik ki digitális megközelíthetőség tekintetében a Kék Hullám Zászló mezőnyéből, ezt mindenképpen értékelni szerették volna, ezért a Smart Destination „Okos Strand” minősítő oklevelet ad át a Csopak Községi Strand, a Vonyarcvashegy Lido Strand, valamint a Siófok Nagystrand részére. Az oklevél mellett egy díjmentes desztinációs auditot is felkínálnak szolgáltatásaikból a minősített strandok települései számára.

 – A három strand közül az Okos Strand különdíjat idén a Vonyarcvashegy Lido Strand kapja

Idén tavasszal írt alá a Balatoni Szövetség egy együttműködési megállapodást a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, melynek keretében az MTÜ különdíjat ajánlott fel egy olyan balatoni strand részére, mely a családbarát szempontokat helyezi előtérbe működése során.

– Az MTÜ családbarát különdíját idén a Balatonakali Mandulavirág strand kapta.
– A Somogy Vármegyei Önkormányzat különdíját a balatonfenyvesi Csalogány strand kapta.
– A Veszprém Vármegyei Önkormányzat különdíját a Balatonfüred Esterházy Strand és Élményfürdő kapta. –
– A Zala Vármegyei Önkormányzat különdíját a gyenesdiási Gyenesi Lido Strand kapta.

2024-ben a Balatoni Kör különdíjat ajánlott fel egy olyan strand részére, melyen a vendéglátóhelyek példát mutatnak arra, hogy egész éves működéssel, minőségi kínálattal is lehet strandon üzemelni. Helyi termékek beépítésével az étlapon, illetve az itallapon, minőségi alapanyagokból, friss, izgalmas megújuló étlappal üzemelő vendéglátóhelyek komoly vonzerőt jelentenek a strandnak is.

– A Balatoni Kör Balaton Gasztro Strandja 2024. díját a Balatonudvari Fövenyes strand kapta.
– A Balatoni Turizmus Szövetség különdíját a Siófoki Nagystrand kapta, mely rendezvényhelyszínként is működve programokat kínál az idelátogatók számára.
– A Balaton-felvidéki Nemzeti Park „Zöld levél díjat” adományozott a zöldfelületi szempontok, a biológiai sokféleség megőrzése, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás alapján kiemelkedő strandnak: Balatonfüred, Kisfaludy strand
„Zöld béka díjat” adományozott a környezeti nevelésben kiemelkedő strandnak, ahol érvényesül a természeti környezet megőrzése szempontjából az ökológiai szemléletű ismeretek közvetítése: Szigliget Községi strand
„Zöld fészek díjat” adományoz az élőhelyvédelmi szempontból, valamint a nádasállományok védelme, koros fák megőrzése terén kiemelkedő strandnak: Szántód, Rigó utcai szabadstrand

Három csillagos strandok:

1. Balatonalmádi Budatava strand
2. Balatonfűzfő Tobruk strand
3. Balatonfenyves Alsói strand
4. Siófok, Sóstói strand

Négy csillagos strandok:

5. Balatonfenyves Csalogány strand
6. Balatonfenyves Központi strand
7. Fonyód Bélatelepi strand
8. Révfülöp Szigeti strand
9. Révfülöp Császtai strand
10. Badacsonytomaj Badacsony strand
11. Balatonalmádi Káptalanfüredi strand
12. Szántód Rigó utcai strand
13. Balatonszepezd Központi strand
14. Balatonfüred Széchenyi Camping strand
15. Balatonudvari Községi strand
16. Balatonudvari Fövenyesi strand
17. Keszthely Libás strand
18. Keszthely Helikon strand

Öt csillag minősítést elért strandok:

19. Csopak Községi strand
20. Balatonmáriafürdő Központi strand
21. Balatonboglár Platán strand
22. Gyenesdiás Gyenesi Lido strand
23. Gyenesdiás Diási Játékstrand
24. Alsóörs Községi strand
25. Badacsonytomaj Városi strand
26. Zánka Községi strand
27. Balatonszárszó Központi strand
28. Szigliget Községi strand
29. Balatonfüred Kisfaludy strand
30. Balatonfüred Esterházy Strand és Élményfürdő
31. Balatonberény Községi strand
32. Balatonakali Mandulavirág strand
33. Balatongyörök Községi strand
34. Balatonalmádi Wesselényi strand
35. Keszthely Városi strand
36. Siófok Nagystrand
37. Vonyarcvashegy Lido strand
38. Fonyód Panoráma strand
39. Balatonlelle Napfény strand
40. Ábrahámhegy Községi strand
41. Balatonföldvár Keleti strand
42. Balatonföldvár Nyugati strand
43. Révfülöp Napfény Camping strand
44. Balatonfűzfő Fövenyfürdő strand
45. Balatonberény Berény Naturista strand
46. Balatonederics Községi strand

Vonyarcvashegy, 2024. július 12.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina
a Balatoni Szövetség titkára