a Balatoni Szövetség honlapja

Balaton Szalon

A Balaton Szalon ötlete nem előzmények nélküli volt. Évekkel azelőtt kisebb léptékű szervezésben már valósult meg olyan tárlat, amely a Balaton körül élő képzőművészeknek adott bemutatkozási lehetőséget. A Balatoni Szövetség szervezésében, valamint a Veszprémi Petőfi Színház által biztosított Kult-Magtár helyszínként való alkalmazásával azonban lehetőség lett arra, hogy a lehető legtöbb balatoni alkotó munkájával ismerkedhessen meg a nagyközönség. A Balaton Szalon képzőművészeti tárlatot 2022. tavaszán nagyszabású szezonnyitó rendezvénynek szántuk, s elképzelésünknek megfelelően valósult meg. A meghívott résztvevők – közel százan – a Balaton-part közvetlen közelében lévő településeken élő és alkotó kortárs, hivatásos művészek: grafikusok, festők, szobrászok, multimédiások magvas, nagy szabású, országos kitekintésű seregszemléje lett a kiállítás. A rendezvény helyszíne Balatonalmádi városában az 1750-ben épült, impozánsan felújított Kerényi Imre Kult-Magtár földszinti termeiben kialakítható galéria volt, valamint a szobrok kiállítására alkalmas hatalmas pince, impozáns világítási effektekkel. A Tárlat felkért védnökei a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Művészeti Akadémia voltak. Egy méltó, ünnepélyes megnyitót tartottunk, s minőségi kiállítási katalógust jelentettünk meg. A tárlat egy hónapig volt látogatható, s ez alatt az idő alatt több ezer látogató tette tiszteletét a balatoni művészek és alkotásaik előtt. A tárlat nyitvatartási idejét a helyi nyugdíjas egyesület tagjai önkéntesként biztosították, a kiállításépítés során is több tucatnyian vettek részt önkéntes segítőként a munkában. A tárlat nemcsak kulturális élményt adott a látogatóknak, de ráirányította a figyelmet a balatoni alkotókra is úgy, hogy megismertette a települések döntéshozót helyben élő és alkotó művészekkel, akik a későbbiekben akár egy-egy BKÜ-n belüli köztéri művészeti alkotás létrehozói lehetnek.

A Balaton Szalon 2022 képzőművészeti kiállítás ünnepélyes megnyitója 2022. május 6-án volt a Kerényi Imre Kult-Magtárban, melyen több száz érdeklődő vett részt.

A Projekt a Veszprém-Balaton 2023 EKF támogatásával valósul meg.

Támogatott Tevékenység: Balaton Szalon képzőművészeti tárlat szervezése

A támogatási összeg: 7.000.000,- Ft.

REC00018 11 002

REC00018 12 002

REC00018 13 002

REC00018 14 002

 

Copyright © 2019. All Rights Reserved.

Our website is protected by DMC Firewall!