a Balatoni Szövetség honlapja

Vollein Ferenc - festőművész

Festőművész pályaképem

  Vollein Ferenc, 21 éves, Magyarországon alkotó ifjú festőművész vagyok, a Balaton partján, Badacsonyörsön élek. Már több, mint 10 éve foglalkozom elmélyülten a festészettel, amelynek során kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket értem el. Mára már a kortárs naiv képzőművészeti iskola egyik legismertebb hazai és nemzetközi képviselőjeként tartanak számon. Várpalotán, a „kis képzőben”, a Magániskola Gimnáziumában végeztem a képzőművészeti tagozaton 2019-ben. Az Ó-és az Újszövetség, a magyar történelem, a balatoni és a toszkán táj által ihletik alkotásaimat. Eddig 45. önálló tárlatot rendezhettem kiemelt képzőművészeti jelentőségű hazai és nemzetközi kiállítóhelyeken, továbbá számos csoportos kiállítóson is részt vehettem. 30 hazai és nemzetközi korosztályos és felnőtt képzőművészeti alkotópályázatot nyertem meg vagy szereztem azokon előkelő helyezéseket, rangos művészeti ösztöndíjakkal is büszkélkedhetek. (MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató Program győztese, kiemelt támogatottja voltam 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017-ben, Zalaegerszeg MJV művészeti ösztöndíjasa voltam a 2012, 2013, 2014 években stb.), továbbá már 3 önálló képzőművészeti kiadvánnyal is rendelkezem. Először 2014-ben Budapesten, a 85. Ünnepi Könyvhéten mutathattam be a Színek bűvöletében című második, színes képkatalógusomat, majd 2016 júniusában ugyanott dedikálhattam a Tündérország című, 100 oldalas, 3-dik, színes képzőművészeti kiadványomat. A hazai és nemzetközi képzőművészeti folyóiratokban rendszeresen olvashatók méltató publikációk eddigi képzőművészeti munkásságomról (pl. Pannon Tükör, Ambroozia, Irodalmi Jelen, Drót, Új Ember, Róma Közösségi Oldala, Magyar Nemzet, Új Ember, Balatoni Futár, Zalai Hírlap, Veszprémi Napló, Fejér Megyei Hírlap, stb.) Stílusom nehezen meghatározható, de a szakemberek véleménye alapján különleges, egyedi szín-és formavilággal rendelkezem. Szerintük az avantgarde egyik legjelentősebb, de Magyarországon kevésbé preferált irányzatához, a naiv-neoreneszánsz iskolájához áll a legközelebb, s annak az egyik kiemelkedő hazai és nemzetközi képviselőjeként határoznak meg.21 évesen rendkívül büszke vagyok rá, hogy 8 festményem is szerepel a Völgyi-Skonda Kortárs gyűjtemény által kiadott, a Naivok és az Égi jel című, a szakrális és naiv magyar festők válogatott alkotásait tartalmazó, a magyar képzőművészet történelmének legjelentősebb vonulatait és keresztmetszeteit bemutató képzőművészeti albumokban. 2016 októberében- eddigi képzőművészeti munkásságom legmagasabb szintű elismeréseképpen- általános pápai audencián Rómában, a Szent Péter téren- fogadott a Szentatya, I. Ferenc a Szent Márton év alkalmával. Ennek keretében átnyújthattam neki a Szent Márton megkereszteli édesanyját című, olaj, vászon alkotásomat. Művem ezáltal bekerült a világhírű Vatikáni Múzeum-és Képtár gyűjteményébe-elsőként az élő, kortárs magyar festőművészek közül. 2015- és 2017-ben, továbbá 2019-ben is elnyerhettem a „Nemzet Fiatal Tehetségeiért” képzőművészeti ösztöndíjat és elismerést, amely az egyik legjelentősebb korosztályos képzőművészeti elismerés Magyarországon. Alkotásaim máris fellelhetők rangos hazai és nemzetközi köz-és magángyűjteményekben: Budapesten a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményben (11db.), Dr, Nagy Krisztián Magángyűjteményében (25 db.), Balatonfüreden a Vaszary Villa és Galéria gyűjteményében, Japánban, a Toyamai Gyermekművészeti Múzeum Képtárában és Genfben, a Bayer-Unep Székházban, valamint Rómában, a Vatikáni Múzeum és Képtári pápai magángyűjteményében, Zalaegerszegen, a Göcsej Múzeumban és a Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyűjteményében, stb. Két alkotásom, Szent István és Szent Imre portréi Aszófőn, a Szent László Római Katolikus Plébániatemplom főbejáratának szemközti oldalhajóin kerültek végleges elhelyezésre 2018 pünkösdjén. A fentiekkel együtt már több, mint 90 festményem került különféle hazai és nemzetközi köz- és magángyűjtemények tulajdonába.2018 augusztusában az enyingi Nepomuki Szent János Plébániatemplom kuratóriumának a felkérésére megfestettem Magyarország védőszentjének, Szűz Máriának az egész alakos, 200x150 cm-es portréját Balaton Királynője címmel, amely a templom plébániáján helyeztek el. 2020-ban és 2021-ben számos helyen rendezhetek önálló tárlatokat, így 2020-ban tárlataim nyíltak, illetve nyílnak Veszprémben, a Petőfi Sándor Színházban, Budapesten, a Hegyvidéken a Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériájában, Badacsonytördemicen, a Közösségi Ház Galériájában, Zalaszentgróton, a Művelődési Ház Galériájában Balatonedericsen, a Tájház Galériában és Ábrahámhegyen, a Bernáth Aurél Galériában. Ugyanott 2023-ban, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa elnevezésű program-sorozat keretben egy fél éves tárlatom nyílik a Balatonhoz és a régiójához köthető legendákat feldolgozó, mintegy 50 alkotásomból, amelyek ezáltal eljutnak a világ összes országába. A balatoni és a magyar képzőművészet történetében ugyanis nekem van a legteljesebb és legnagyobb ívű festmény-sorozatom ebben a témakörben. A jövőben a legjelentősebb kiállítási helyszínem Budapesten a Szent István bazilikában lesz 2021-ben, ahol mintegy 120 alkotásomat láthatja majd a közönség az eddigi legnagyobb képzőművészeti bemutatkozásom keretében.

 

Vollein Ferenc, 2020. február-Badacsonyörs

Email: wallein(@)freemail.hu
Levelezési cím: Vollein Ferenc festőművész, Magyarország, 8257 Badacsonyörs, Csigáskuti u. 1.

A Balaton

DSCF3063.jpg

Copyright © 2019. All Rights Reserved.

DMC Firewall is a Joomla Security extension!