a Balatoni Szövetség honlapja

Tarr Miklós - szobrászművész

Tarr Miklós (1944-2013)

1944 május 16-án született Baján. Édesanyja Köbling Terézia tanítónő, édesapja dr. Tarr Károly ügyvéd. Budapesten nőtt fel, itt végezte tanulmányait. Jó kézügyessége már gyerekkorában megmutatkozott. 1963-tól a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakán tanult, majd 1964-68 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán, Miklós Sándor tanítványa volt. Itt szerzett diplomát. Mesterei voltak még Búza Barna és Jálics Ernő szobrászművészek.

Modern, nonfiguratív stílusának kialakításában nagy hatással volt rá Henry Moore művészete. Szobrait fából, kőből, bronzból és terrakottából alkotta. Domborműveihez vörösrezet használt.

1989-ben elhagyta a főváros forgatagát, 2013-ban bekövetkezett haláláig családjával Révfülöpön élt és alkotott. A Balaton szépsége és nyugalma nagy hatással volt rá, már korábban is lenyűgözte a tó szépsége, a Balatonfüreden töltött gyermekkori nyaralások is élénken éltek benne. A szobrászat mellett nagy rajongója volt a zenének és a költészetnek, maga is írt verseket – ezekben a Balatoni hangulat gyakran visszaköszön.

Köztéri művei:

  • dombormű (vörösréz, 1974, Budapest, KGM Gépgyártó Vállalat)
  • Keresztúti stációk (kovácsoltvas domborművek, 1977, Budapest, Magyarok Nagyasszonya Templom)
  • Váci Mihály (vörösréz portrédombormű, 1977, Nyíregyháza, Váci Mihály Könyvesbolt)
  • dombormű (vörösréz, 1977, Barcs, Állami Zeneiskola)
  • Műcsarnok kapurekonstrukció (bronz, 1981, Budapest)
  • Szent József (1982, Révfülöp, Római Katolikus templom)
  • Szent Benedek (1983, Pannonhalma, Bencés Gimnázium)
  • Feszület (Balatonfenyves, Árpádházi Szent Erzsébet templom)
  • Révész (2012, Révfülöp – kikötő)

A Balaton

DSC_2797_bearbeitet-1.jpg

Copyright © 2019. All Rights Reserved.

Our website is protected by DMC Firewall!