a Balatoni Szövetség honlapja

Hírek

Sajtóközlemény 2017.10.17

Újabb egyeztetés a Miniszterelnökség és a Balatoni Szövetség között

Az idén júliusban, majd szeptemberben megtartott találkozók után 2017. október 17.-én, Balatonfüreden harmadik alkalommal tartott egyeztetést a Miniszterelnökség a Balatoni Szövetséggel. A téma ismét az Országos Területrendezési Terv és a Balaton törvény tervezett felülvizsgálata, illetve a hamarosan közigazgatási egyeztetésre kerülő törvénytervezet volt.
A Miniszterelnökséget Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár és Kolossa József főosztályvezető képviselte. A Balatoni Szövetség a tárgyalásra a BKÜ területén fekvő települések vezetőit, valamint az együttműködő szervezetek képviselőit hívta, akik szép számban képviseltették magukat a megbeszélésen.
Füleky Zsolt helyettes államtitkár elmondta, hogy az eddigi személyes találkozások, egyeztetések során beérkezett észrevételek, javaslatok nagy segítségére vannak a törvényjavaslat készítőinek abban, hogy megértsék a térség problémáit és olyan törvénytervezet születhessen meg, amely nem akadályozza a fejlesztéseket, ugyanakkor megoldást jelenthet számos olyan, most fennálló problémára, melyet ezeken a fórumokon jeleztek az önkormányzatok. Szándékuk a területrendezésben is a hierarchikus jogalkotás megtartása: a törvényi szabályozást követni fogja a hozzá kapcsolódó kormányrendelet, majd a helyi rendeletek egészítik ki a sort. A helyi problémákra helyben kell megoldást találni, ezért - a törvény, illetve a kormányrendelet keretein belül- minél több területen a helyi szabályozásra bíznák a döntéseket. A megbeszélésen újra felmerült - a Balatoni Szövetség kezdeményezése után- a csónakkikötők létesítésének kérdése, melyre a most születő törvény használható, gyakorlatias lehetőséget kíván biztosítani. Teljes az egyetértés a légkábelek, illetve a reklámfeliratok létesítésével, illetve tiltásával kapcsolatban a Balatoni Szövetség és a Miniszterelnökség között.
Az előző egyeztetéseken elhangzott javaslatok, illetve írásban beküldött észrevételek nagy része az előadók ismertetése szerint már beépült a törvénytervezet szövegébe, de van néhány téma, mely további egyeztetést igényel.

Balatonfüred, 2017. október 20.

Balatoni Szövetség

Copyright © 2014. All Rights Reserved.

DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd